Egyre többen választják felújításnál, illetve új tetőfedésnél a cserepeslemezzel történő megoldást. Nem véletlen, hiszen egy tartós, esztétikus és pénztárcabarát tetőfedési alternatíva, amely ráadásul gyorsan kivitelezhető.
A cserepeslemezről tudni kell, hogy felhasználhatósága igen gazdag – nem csak széles színskálából lehet választani, de mintázatok tekintetében is eltérnek egymástól. Éppen ezért választják sokszor műemlékek felújításánál is, hiszen tökéletesen idomul az épület homlokzatához és környezetéhez. Lehet modern, fiatalos, komoly megjelenésű és történelmi hangulatú – igények szerint alakítható.
Természetesen másodrangú a kinézet, de ha a tetőfedést cserepeslemezzel kívánja megvalósítani, akkor a szerkezeti tulajdonságokban sem fog csalódni.
Egy jól kivitelezett cserepeslemezes tető tartós, lényegében akár az épület teljes élettartamának végéig is elállhat – 40 – 50 évig. Jól ellenáll a természet erőinek – szélnek, hónak, UV sugárzásnak. Karbantartási igénye ebből kifolyólag igen csekély. Megjelenését tekintve a színe természetesen idővel megfakulhat, de alapvető szerepét továbbra is tökéletesen betölti.
A cserepeslemezről fontos tudni, hogy nem éghető, A1 tűzvédelmi osztályba tartozik, emellett pedig tökéletes a vízszigetelő képessége.
A tetőfedés cserepeslemezzel ráadásul más technológiákhoz viszonyítva igen gyorsan, könnyen kivitelezhető, akár közvetlenül a palára is felszerelhető. Ennek legfőbb oka, hogy a hagyományos cserépnek mindössze tizedét teszi ki a súlya (körülbelül 5kg/fm). Ez nem csak a gazdaságos szállítását teszi lehetővé, de dolgozni is könnyebb vele. Alakíthatósága szintén a jó tulajdonságai közé sorolható.
Hátrányaként emlegetik, azonban könnyen orvosolható a cserepestető „zajossága”, valamint a jó hővezető képessége miatt kialakuló nyári magas belső hőmérsékleti problémák. A megoldás a szakszerűen kivitelezett, minőségi szigetelés. Ezzel nem csak minimálisra csökkenthető vagy teljesen megszüntethető az esőcseppek okozta zaj, de a belső hőmérséklet is állandó optimális szinten tartható.
Forduljon hozzánk bizalommal! Szakértő Csapatunkkal nagy múltú szakmai tapasztalattal precízen, a határidőket pontosan betartva, garanciálisan végezzük el tetője felújítását!
Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Cserepeslemez tetőfedés
Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Cserepeslemez tetőfedés
Tetőfedés bádogozás országosan - Tetőfedő munkák kivitelezése -

Tetőfedő, tetőfedés - Új tető építése, tető javítása, beázás megszüntetése akár azonnal -

Azonnali tetőfedés - Profi tetőfedő mester - tetőjavítás és tetőfelújítás nagy szakmai tapasztalattal -

Cserepeslemez tetőfedés - Minőségi tetőfedés és tetőfelújítás cserepeslemez fedéssel, akár 10 év garanciával. -

Azonnali tetőfedő - Tető beázás megszüntetése korrekt áron -

Cserepeslemez tetőfedő - Tetőfelújíás cserepeslemezzel - Garantáltan a legjobb áron -

Azonnal tetőfedés - Tetőfelújítás Cserepeslemezzel - Cserepeslemez tetőfedés -

Tetőfelújítás cserepeslemez - családi ház tetőfelújítása cserepeslemezzel -

Cserepeslemez tetőfelújítás - Tetőfelújítás cserepeslemezzel - Kedvező áron -

Tetőfedés cserepeslemez - Tetőfelújítás, tetőcsere - Tetőfedések széles választéka. Tetőfelújítás, terasz és elő tetők készítése garanciával. -

Tetőfedő cserepeslemez - Új tető építése, tető javítása, beázás megszüntetése akár azonnal -

Profi bádogos munkák készítése országosan Tetőfedő Bádogos Mester -

Tetőfedő Bádogos - Garantáltan a legjobb áron - Minőség és Precíz Munka -

Tetőfedő Bádogos - Minden típusú tetőt vállalunk -

Lemezes és cserepes tetőfedéseket, tetőfelújításokat vállalunk, akár rövid határidővel is. -

Profi tetőfedés és ácsmunka - Tetőfedés és bádogos munkák garanciával -

Tetőfedés rövid határidővel is - Családi házak és kerti építmények tetőfedését vállaljuk, akár rövid határidővel is -

Tető javítás - Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -

Tetőjavítás - Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -

Tetőfedő - tetőfedő árak - ács tetőfedő - tetőfedő bádogos -

Tetőfedő árak - tetőfelújítás 2021 - tetőfelújítás 2022 -

Tetőcsere - tetőfedő - tetőfelújítás -
Cserepeslemez tetőfedés
Tetőcsere - tetőfedő - tetőfelújítás -
Cserepeslemez tetőfedés
Tetőcsere - tetőfedő - tetőfedő árak - tetőfelújítás -

Cserepeslemez tetőfedő - tetőcsere - tetőfedés -

Cserepeslemez tetőfedés - tetőcsere - tetőjavítás -

Ács tetőfedő Tetőfedés - Tetőfedő Bádogos -

Tetőfedő Bádogos - Tetőfedés - Cserepeslemez tetőfedés -

Tetőfedő tetőjavítás - cserepeslemez tetőfedés -

Balázs tetőfedő
A cserepeslemezről tudni kell, hogy felhasználhatósága igen gazdag – nem csak széles színskálából lehet választani, de mintázatok tekintetében is eltérnek egymástól. Éppen ezért választják sokszor műemlékek felújításánál is, hiszen tökéletesen idomul az épület homlokzatához és környezetéhez. Lehet modern, fiatalos, komoly megjelenésű és történelmi hangulatú – igények szerint alakítható.
Természetesen másodrangú a kinézet, de ha a tetőfedést cserepeslemezzel kívánja megvalósítani, akkor a szerkezeti tulajdonságokban sem fog csalódni.
Egy jól kivitelezett cserepeslemezes tető tartós, lényegében akár az épület teljes élettartamának végéig is elállhat – 40 – 50 évig. Jól ellenáll a természet erőinek – szélnek, hónak, UV sugárzásnak. Karbantartási igénye ebből kifolyólag igen csekély. Megjelenését tekintve a színe természetesen idővel megfakulhat, de alapvető szerepét továbbra is tökéletesen betölti.
A cserepeslemezről fontos tudni, hogy nem éghető, A1 tűzvédelmi osztályba tartozik, emellett pedig tökéletes a vízszigetelő képessége.
A tetőfedés cserepeslemezzel ráadásul más technológiákhoz viszonyítva igen gyorsan, könnyen kivitelezhető, akár közvetlenül a palára is felszerelhető. Ennek legfőbb oka, hogy a hagyományos cserépnek mindössze tizedét teszi ki a súlya (körülbelül 5kg/fm). Ez nem csak a gazdaságos szállítását teszi lehetővé, de dolgozni is könnyebb vele. Alakíthatósága szintén a jó tulajdonságai közé sorolható.
Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Balázs tetőfedő Balatonfüred